A BALATON TÖRTÉNETE
A rómaiak Lacus Pelsónak nevezték; majorságokat, villákat építettek a part vidékén, s - főként az északon - szőlőt telepítettek a napos lankákra. A szlávok, Balatonnak hívták, nyilván kiterjedt mocsárvidéke miatt. A honfoglaló magyarok néhány ütközet után elfoglalták a tóvidéket is: megtelepedtek, megőrizték és szaporították a falvakat, templomokat, monostorokat építettek.
Nyelvünk legrégibb összefüggő emlékei abban az oklevélben maradtak ránk, amellyel Árpád-házi I. András király 1055-ben megalapította a tihanyi bencés apátságot. A XII-XIII. Században sok faluban kőtemplom épült, később pedig megindult a mezővárosok fejlődése is.
A Tó, 1514-ből származó első magyar térképszerű ábrázolását Bakócz Tamás esztergomi érsek titkárának, Lázár deáknak köszönhetjük. A XVI. században megjelent a török, s 1541-től a háborús idők minden zűrzavara, kegyetlensége zúdult a Balaton mellékére is. A 150 éves uralom idején, főleg a déli part települései fogyatkoztak meg, csak Fonyód vára maradt magyar kézen, de az északi part falvainak népe is nagy részben a töröknek adózott. Az északi part mentén létrejött a magyar végvárrendszer, melynek várai a kuruc háborúk idején (1704-1709) jutottak ismét szerephez. Többek között, Veszprém, Keszthely, Nagyvázsony és Sümeg végvárai is ekkor váltak újra kiemelkedő fontosságúakká.
A reformkor polgárosodása új korszakot nyitott a Tó idegenforgalmi életében. 1728-ban az északi partmellék összefüggő szőlőterületén megépült az első fürdőház, a század végén pedig a kisebb-nagyobb nyári lakok mellett már rangos szállodája is épült az addigra felfedezett fürdőtelepnek.
Az 1800-as évek közepétől megjelentek az első gőzhajók, de az új korszak akkor kezdődött az egész Balaton-part életében, amikor 1861-ben megnyílt a déli vasút, és megindult a rendszeres vasúti közlekedés Budapest és Nagykanizsa között. A lassan kibontakozó gyógyfürdő- és üdülőélet serkentőleg hatott a Tó menti településekre is, melyek közül addigra Balatonfüred savanyúvízforrásaival már kulcsszerepet töltött be a térség hazai idegenforgalmi életében. Füred ez időben valóságos országos központ: a kor társadalmi és politikai vezéralakjai, az irodalmi élet nagyjai itt adnak egymásnak találkozót. Széchenyi István és Kossuth Lajos, Deák Ferenc és Wesselényi Miklós éppúgy megfordulnak itt, mint Berzsenyi Dániel, Kazinczy Ferenc és Vörösmarty Mihály.
A rendszeres hajóforgalom megindulása, az 1900-as évek elején meginduló iparosodás, elsősorban a nagy bányaüzemek fejlődése, valamint az északi part mentén haladó Székesfehérvár-Tapolca vasútvonal, a városok fejlődését a lakosság gyarapodását eredményezték a Balaton vidékén.
1920 és 1940 között számos magánvilla, közöttük Blaha Lujzáé is, társas üdülőház, szálloda és panzió létesült mind az északi, mind a rohamosan fejlődő lankás, homokos partú déli oldalon. A vagyonos polgárság Keszthely mellett, már Siófok és Balatonlelle üdülőtelepeit is előszeretettel látogatta. Szanatóriumok sora nyílott a gyógyvízforrásokra épülve Hévízen és Balatonfüreden.
A II. Világháború meglehetősen nagy pusztítást végzett a Balaton menti üdülőhelyeken, hiszen a front a part mentén vonult végig. Lassan éledt újjá a térség, de az újjáépítés tervszerű kivitelezése, a nagyszabású idegenforgalmi elképzelések tudatos véghezvitele, mára hazánk egyik leglátogatottabb térségévé tették e tájat.
Hegyvidék és dombság, század eleji pincesorok és hangulatos csárdák, campingek és kényelmes szállodák sora, a múlt emlékei és a folyton megújuló jelen várják az idelátogatót. A balatoni ember vendégszeretete, a Balaton-felvidék hegyein és Badacsony vulkanikus bazaltsíkjain termő borok a Kis-Balaton egyedülálló állatvilága messze földön híresek. A természet különlegesen szép, változatos tája, a kellemes vizű Tó és a nyugalmat árasztó, hangulatos települések sora várja a pihenni, kikapcsolódni vágyókat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése